A Polar Színházi Társulat büféjében
iszogat a jegesmedve és a pingvin. Az ötödik feles után, elkeseredetten szólal
meg a pingvin:
- A rendező megint kiszúrt velem a
szereposztáskor, hogy ismeri meg a világ hallatlan tehetségemet?
- Lásd be, hogy ezzel az alkattal nem
lehetsz hősszerelmes – verte hátba barátját a jegesmedve. Mi is leszel most?
- Fehérgalléros bűnöző…
Hamelnek a védőangyalnak, egyik
pártfogoltjával: Horgas Somával, igen sok dolga akadt. Gumibugyis kora óta egy
rakás csődtömeg volt. Esett- kelt, mindig érte valami, Hamel állandó
készültségbe állt mellette.
Azért, valahogy felcseperedett, bár
felnőtt korára sem lett talpraesettebb. Sokáig „anyahotelesként” élt, de aztán,
nagy nehezen, rászánta magát az önálló életre. Zacskósleveses, tévénézős élte
lett, semmi extrával. Még most is utol érték a kisebb-nagyobb balesetek, az ujj
elvágástól a sarokcsont törésig minden, de ezek mind apróságok voltak, ahhoz
képest, amitől a védőangyala megóvta őt.
Egyszer, váratlan dolog történt, Soma
összemelegedett egyik kolléganőjével. A hölgy, anyáskodó természetű,
gyakorlatias, határozott jellemű lévén, jól passzolt Somához. Amikor együtt
voltak, Hamel dolga könnyebbé vált, ezért úgy érezte, hogy kivehet egy kis
szabadságot, és meglátogatja régen nem látott anyját. Amikor visszaért, szörnyű
hír fogadta: a fiatalok lesodródtak autójukkal az útról, és egy fának csapódtak.
A lány vezetett.
Hamel összetörten lerogyott, úgy
érezte hiábavalóvá vált eddigi küzdelme. Eszébe jutott az egyik legfontosabb a
tanulmányaiból:
„Az ördög soha nem alszik…”
Az erdei tisztáson, a szokásos péntek,
tizenharmadikai összejövetelt tartották. Ilyenkor, mindem valamire való banya,
felvette az ünnepi vasorrát, az utolsó divat szerinti banyaruciját, felpattant
a legújabb modell szerinti seprűjére és már ott is volt. Eleinte a jó és rossz
boszik külön bandáztak, de aztán oldódott a hangulat és keveredtek egymással.
Az elfogyasztott pezsgőtől már igen jó volt a hangulat, amikor a főboszi
emelkedett szóra:
Tisztelt egybegyűltek!
A Legfelső Tanács döntése alapján a
következő új szabályok lépnek életbe:
1. Ezentúl nincs jó és rossz boszi, mindenki
foglalkozik mindkettővel.
2. Vizsgaköteles lesz a jóslás, a megrontás,
szemmel verés, és a woodoo babázás.
3. Ördögökkel nem barátkozunk, mert tegnap óta
hadban állunk velük, kölcsönös sértegetések miatt.
4. Sebességkorlátozás lép életbe a
seprűhasználatra, valamint büntetendő lesz az ittas vezetés.
5. Ezentúl fekete macska helyett, fehér kutyát
kell használni.
6. A békák szakszervezete pert nyert ellenünk a
Legfelső Bíróságon. Ezért tilos varangyos békát használni a bűbájhoz.
7. És végül, takarékossági okokból, ezentúl
évente csak egy összejövetelt tartunk Halloweenkor.
Döbbent csönd követte a bejelentést.
Másnaptól drasztikusan csökkent a
banyalétszám. Többen átigazoltak a Független Tündérekhez, a Bányarémek
Szövetségéhez, vagy a Lúdtalpas Ijesztgető Manókhoz, mert ott sokkal lazábbak
voltak a szabályok…
A két kőoroszlán, már emberemlékezet
óta őrizték, a parkban elhelyezkedő múzeum bejáratát. Egyszerűen, csak
Jobboldali és Baloldali néven nevezték őket. Egyikük mindig ébren vigyázott.
amíg a másik pihent. Az évek hosszú sora óta sok mindent láttak: a pucéran,
önfeledten rohangáló női egyedtől, az andalgó szerelmespárokon át, az utolsó
lépéseit megtevő, majd összeeső öreg bácsikáig. Elviselték az időjárás
viszontagságait és a hátukon lovagló, fényképezkedő turistákat.
Egyik nap Jobboldali nagy elhatározásra
jutott, elhagyja őrhelyét. Kalandozása során, együtt vadászott a szavannai oroszlánokkal,
járt cirkuszban, megnézni a mutatványos társait, és váltott jegyet a világ
legnagyobb állatkertjébe, hogy megvigasztalja a raboskodókat.
Egy tavaszi délután, a fiatal anyuka
szokásos sétáját tette meg az eleven ötévessel. A gyerek fel-le száguldozott.
Egyszer csak lelkendezve rohant az anyjához:
- Képzeld, Anya! Újra a helyén van a
kedvenc kőoroszlánom!
- Biztos felújították. – tippelt az
anya.
- Szerintem, meg világot látott…-
válaszolt a gyerek.
Tündéréknél nagy lakodalmat tartottak.
A koszorúslányoknak eljött a nagy pillanata, mert a menyasszony maga mögé
hajította a csokrát. Nagy volt a tülekedés, mert aki elkapja annak lesz
legközelebb esküvője. Szerénke nem tolakodott, mégis az ő kezébe hullott a hőn
áhított. Furcsa fintor futott végig az arcán, hiszen talán ő volt az egyetlen,
akit még nem csapott meg a szerelem heve. Telt-múlt az idő, minden ébredés után
gyengéden végig futtatta ujjait a szebb napokat látott csokron, de az élete
éppen olyan egyhangú volt, mint eddig. Egyre türelmetlenebb lett.
Elhatározta, hogy elmegy
tündérkeresztanyjához, és kikéri a tanácsát. Ő türelmesen végighallgatta,
kedvenc keresztlányát, majd elmosolyodott:
- Hány éves vagy lányom?
- 426. – jött a válasz.
- És, még hiszel a tündérmesékben? A
szerelem majd rád köszön, ha itt az ideje, nem befolyásolja semmilyen buta
babona…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése