Mini mesék XVII.

Példátlan eset történt a világ legszebbnek tartott otthonának környezetében, ugyanis rendszeresen eltünedeztek a kerti törpék. Hiába volt a legmagasabb a készültségi fokozat, mégis mindent kijátszva, sorra áldozatul estek valami megmagyarázhatatlan erőnek. Ezért, bekamerázták az egész területet és huszonnégy órás megfigyelést vezettek be. A szigorú szabályok bevezetése óvatossá tette az elkövetőt, mert néhány napig nem történt bűneset. Legelőször a család házőrzője, Gusztus gyanús viselkedése tűnt fel a figyelőszolgálatnak. Az eb, ugyanis következetesen az egyik potenciális áldozathoz járt és hátsó lábának felemelésével megjelölte azt. Néhány nap múlva, holdmentes, sötét éjszaka után, annak a törpének már csak a hűlt helyét találták. Az őrző-védő szolgálat vezetője tombolt dühében, de mindhiába nem tudtak magyarázatot adni az esetre. Már csak három törpe uralta a kertet, de ők is áldozatul estek a galád tolvajnak. A felvigyázó szervet, sikertelenség miatt menesztették.

Az első törpementes éjszakán különös társaság gyúlt össze a kert rejtett zugában. Gusztus kutyán kívül, ott volt: Pista a vakond, Béci és Lajoska a két csiga, a sorszámozott hangyák képviseletében 314-es, és Sasszem a papagáj. A szót Gusztus kutya vitte:

- Tisztelt Egybegyűltek!

Szeretném megköszönni, hogy a „Jó ízlésért” titkos társaságunk sikeresen teljesíthette küldetését.  Mindenki derekasan kivette részét az akcióban. Én a célpont pontos helyének meghatározásáért voltam felelős, Pista az aláásásért, Béciék és a hangyák a nyomok eltűntetésért, és Sasszem légi megfigyelésért.

Szeretném tolmácsolni, szeretett Csongor gazdánk köszönetét, mert eltűntettük az általa annyira gyűlölt, Róza gazdaasszonyunk által favorizált förmedvényeket…

A pávafiú, most is ott páváskodott a díszes pávaházában. Mit is tehetett volna mást, ehhez értett. A csodálatos, nagyméretű aranykalitkájában kecsesen kitárta farktollát, megtette azt a három lépést, amit engedtek a ketrec határai, majd visszafordult és hátulról is megmutatta kitárt tollazatát. Ilyenkor olyan volt, mintha ezer szem figyelné a kinti világot. Néha felrepült az aranyrúdjára, és összecsukva ékét, lágyan a földug engedte. Ilyenkor, ívben meghajolt testével olyan volt, mint egy csodás szivárványos zuhatag. Úgy érezte, hogy ő a világ legszerencsésebbike, gyönyörű volt, palotában lakott, három hölgy kereste a kegyeit.

Pötyi, a veréb gyakran leszállt megcsodálni, ezt a számára különös világot. Ilyenkor, tátott csőrrel itta be magába a varázslatot. Annyira lefoglalta a látvány, hogy észre sem vette, hogy mellé repült jóbarátja, Piaf. Egy ideig figyelte az ámuldozót, majd így szólt:

- Gyere Pötyi, elszállunk a patakhoz, és friss forrásvízzel óljuk a szomjunkat.

A megszólított felocsúdott, és barátja után eredt. Miután felfrissültek, Piaf újra megszólalt:

- Tudod Pötyikém! Lehet, hogy úgy látod Ő a világ legszebb teremtménye, de egész életét abban a luxusbörtönben tölti el. Lehet, hogy mi nem vagyunk díszesek, de miénk a repülés szabadsága, az egymás megismerésének lehetősége, és az együttcsivitelés öröme…

Nagy öröm érte a vaddisznó családot, ugyanis hét kismalac látta meg a napvilágot. A kezdeti lelkesedés, azonban nagy botrányba csapott át, amikor vadkan papa először ment be megnézni malackáit a szülészetre. Azt látta ugyanis, hogy hatan, teljesen rendjén valónak látszottak, de a hetedik kilógott a sorból, ugyanis rajta keresztbe helyezkedtek el a csíkok. A családfő feldúltan rohant el a korházból. Napokig őrlődött a problémán, kételkedni kezdett neje hűségében. Végül, ívócimborája a varacskos disznó tette bele a bogarat a fülébe:

- Komám, ugye emlékszel, hogy tavaly nyáron vendégségben itt járt az erdőben egy zebra. Bizonyosan ő lehet az apa.

Az agyarasban felforrt a méreg, egyre biztosabb volt benne, hogy barátjának igaza lehet.

Amikor hazajöhetett a család, nem tudott egy légtérbe lenne az anyával és a renitens kicsivel. Szerencsére annyi tisztesség szorult belé, hogy a feszültségét nem a családon vezette le, hanem minden nap pocsolyarészegre itta magát az erdei becsületsüllyesztőben. Egyik nap épp a kocsmából tántorgott kifelé, amikor a hetes babakocsival arra sétáltatta a kicsiket vaddisznó mama. Így szólt a férjéhez:

- Szégyellhetnéd magad, azért ahogy kinézel, és azért is, mert mindenféle cafkának nevezel az erdőben. Ha összeszeded magad, menj el bagolydoktorhoz, neki talán van akkora tekintélye, hogy elhiszed az igazságot.

Másnap kótyagos fejjel halovámyan emlékezett, hogy valamiért fel kell keresnie a dokit. Bekopogott.

_ Jó, hogy jössz. – invitálta be az orvos.

A nejed végső elkeseredésében, kért az apróságokra egy DNS-vizsgálatot. Tegnap jött meg az eredmény, hallgasd, te pupák:

„Mind hét gyermek egyazon apától származik. A harmadszülöttnek van egy kis genetikai rendellenessége, amelyet felnőtt korára teljesen kinő majd.”

A citrom, együtt nyomorgott társaival egy üvegtál alján. Az átlátszó oldalfalon át látta, hogy az emberek milyen elkámpicsorodott arcot vágnak amikör nyelvük hozzáér savanykás nedveikhez. Elhatározta, hogy amikorra ő kerül sorra, addigra meglepetést fog okozni. Gyorsan utána nézett az interneten, hogy hogyan tehetne a savanyú íz ellen. Rengeteg módszert talált. Mindet kipróbálta, de egyik sem vált be. Legvégül talált egy neves klinikát, ahol átültetéssel foglalkoztak. Minden spórólt pénze ráment, de úgy gondolta megérte. Végre elérkezett, amikor eljött az ő nagy napja. Nagyon izgatottan várta a hatást, amely nem is maradt el:

- Drágám, tudod, hogy vevő vagyok az ugratásaidra. –szólalt meg egy csacsogó női hang a szoba felöl. De most már szeretnék egy igazi, jó citromos teát inni, és nem olyant, amiben erős paprika van…