2018. február 18., vasárnap

Alma a fájától...2


Folytatjuk az alma a fájától sorozatot. Mai kiszemelteink John Lennon és fiai.

John Lennon

Az apát, John Lennon-t aligha kell bemutatni. A legendás Beatles együttes tagja, szövegíró, zenész, korunk egyik legmeghatározóbb művésze volt. 1940-ben született Liverpool-ban. A Beatles feloszlása után New York-ba költözött, ahol szólókarrierje rendkívül sikeresen alakult, amikor 40 évesen gyilkosság áldozata lett. Számtalan, feledhetetlen dalai közül hallgassuk meg a következőt:

John Lennon - Jealous Guy


Julian Lennon

Julian Lennon John első házasságából származó elsőszülöttje 1963-ban született Liverpoolban. Több Beatles szám ihletője volt. John 1968-ban elhagyta a családot így Julian-nak megszakadt a kapcsolata apjával a 70-es évek elejéig. A zenei világban 11 éves korában debütált, ahol apja lemezén dobolt. Önálló albuma 1984-ben jelent meg jelentős sikerrel. Második lemeze Grammy-díj jelölt lett. Hangja kísértetiesen hasonlít apjáéra:


Julian Lennon - Too Late For Goosbye


Sean Lennon

Sean Lennon, John második házasságából származó fia 1975-ben született New Yorkban, zeneszerző, énekes és színész. Fiatal korában anyja Yoko Ono zenekarában szerepelt. 1998-ban debütált önálló felvétellel. Kiadott három albumot ás több nagyszerű zenésszel fuzionált, de igazi nagy áttörést nem ért el.
Ez az alma egy kicsit messzebb gurult a fájától...


Sean Lennon - L'Eclipse


Együtt a család...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése