2018. március 13., kedd

Füst


Barabás, gyermekkorában imádta az indiánkönyveket. Ha megkérdezték tőle, hogy milyen ajándékot szeretne a jeles ünnepekre, azonnal rávágta:
- Karl May-t!
Komoly gyűjteményre tett szert, rongyosra olvasta valamennyit. Nagy tudora lett az indiánok mindennapjainak, népszerű volt a hasomló érdeklődésű társai körében. Egy szűk csoport kezdett indiánosan élni. Először indián neveket választottak maguknak, így lett ő a Nagy Barna Medve. Ezután megválasztották törzsfőnöküket és kiosztották a törzsön belüli feladatokat: vadász-harcos, nyílkészítő, sámán, vízhordó-sátorállítóSajnos lányokat nem érdekelte ez a gyerekesség, csak vihogtak rajtuk /pedig úgy lett volna az igazi/.
Az osztályban ahová jártak, volt egy rivális társaság, akik állandóan szerettek borsot törni az orruk alá. A két banda megalakította a maga indián törzsét. Barabásék lettek a Sziák /modernizálva a sziú nép nevét/, a másik csapat pedig az Ipi-apacs törzs lett, az apacsok után szabadon. A két törzs állandó háborúba állt egymással. A nyári szünetben, egy hétre bevetették magukat a környék lankás dombjai közé, felállították saját táborukat, felfestették a harci színeket és kezdetét vette a küzdelem. A dolog már annyira fejletté vált, hogy már FÜSTjelekkel zrikálták egymást, gerjesztve a harci tüzet. Egyik este Nagy Barna Medve és Kicsi Sánta Tatu, azt a feladatot kapták, hogy fürkésszék ki az ellen táborát.
A dolog jól indult, megfelelő helyet találtak a kémkedésre. Eleinte semmi lényeges nem történt, aztán Barabás felfedezte, hogy az ellentáborhoz lányok is csatlakoztak. Egy barna hosszú hajún megakadt a szeme, és ezután már más nem érdekelte.
Miután visszatértek és leadták jelentésüket a törzsfőnüknek, nyugovóra tértek. Nagy Barna Medve egész éjjel csak forgolódott, nem tudta kiverni fejéből a lányt. Reggel korán ébredt, úgy határozott, hogy ő bizony szerelmes, és ezt a világ tudtára kell adnia. Felszította a tüzet és elküldte a történelem első FÜSTjelekből álló szerelmes üzenetét. Az ellentáborban valószínűleg vették az adást, mert a hajnali csendben áthallatszott amint kitört a törvénytelen röhögés.
Nagy Barna Medve megsemmisülve elkullogott a táborból és örökre felhagyott az indiánosdival.
Barabás, másik fiatalkori kedvence a vonatozás volt. Imádta a FÜSTokádó mozdonyokat, ha tehette megsimogatta a csühöst, menet közben lehúzta az ablakot, beletette arcát a kormos levegőbe nem törődve a pernyével.
Környezete egyáltalán nem csodálkozott, amikor a mozdonyvezetők hívatását választotta. Kevés ember létezik, aki azt csinálhatja, amit szeret. Mindig izgatottan indult munkába, várta a találkozást imádott 424-esével. Mindent leellenőrzött, bedurrantották a kazánt, amikor megfelelő lett a gőznyomás, éleset füttyentettek és lassan lendületbe kezdett a hatalmas fémtömeg. Anikor elérte sebességét, lendületesen, könnyedén, megállíthatatlanul zakatoltak a kijelölt síneken. Boldogan sípolt még néhányat csak úgy, mert mindketten élvezték a közös munkát.
Barabás, becsületes munkájával szépen haladt előre, megtakarított pénzén kicsi házat vett, szép lassan berendezte, majd asszony is került a házhoz. Jó ideig felhőtlen boldogság honolt az apró otthonban.
Egyszer, amikor hazaért, az asszonya kiborította azt a bizonyos éjjeli edényt. A szemére hányta, hogy állandóan koszosan ér haza, kevés időt töltenek együtt és különben is állandóan fáradt, pedig ő több gyengédségre vágyik. Minden naposak lettek a panaszáradatok, Barabás nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak lehajtott fejjel tűrt.
Aztán eljött az a nap is, amikor csak a kihűlt, üres lakás várta. A neje elFÜSTölt, magával vitte gyerekkori maciját, hátrahagyott egy „Ne keress!” búcsúüzenetet, és otthagyta a meg nem valósuló álmok emlékét.
Barabás céltalanul ténfergett a kihűlt otthonban, majd olyanra szánta el magát, amivel az átlagférfiak a hasonló problémákat kezelni szokták. A pohár fenekén kereste azt a kedves arcot, az elveszített álmokat. Állandó alkoholmámorba került, kilátástalan végcéllal. Már a munkáját is elhanyagolta, kiégett.
Egy szürke pénteki napon hazafelé ballagott, amikor meglátott egy plakátot, azt hirdette, hogy „Megtalálhatja általunk a lelki békéjét”. Fogalma sem volt róla mi lehet ez, de úgy gondolta mit veszíthet, így hát tiszteségesen kiöltözött és megjelent a jelzett időpontban. Mint kiderült egy buddhista közösségbe keveredett. Ösztönszerűen menekült volna, de kedvesen beinvitálták, leültették. A félhomályos helységben különös illatok élesztették fel elrenyhült érzékeit, melegség, nyugalom, szeretet áradt felé. Egyre oldottabb lett, és a végén megkönnyebbülve távozott.
Ezután mindem rendezvényre elment, úgy érezte, hogy megtalálta az útját. Az alkohol már a múlt homályába veszett. Megtanult meditálni, kiegyensúlyozottá vált, otthonába visszatért a melegség. Munkájában újra örömet lelt, sínre került az élete.
Ahogy hazaért mindig meggyújtott egy illatgyertyát és néhány szál FÜSTölőt, leült foteljébe, lehunyta szemeit és ismeretlen tájakra repült. Talán elaludhatott, mert iszonyú FÜSTre ébredt. Az utolsó pillanatban ért ki a házból, mert a következő másodpercben a kicsiny ház összeomlott, maga alá temetve mindenét. A tűzoltóság megállapítása szerint a tűz okozója egy felborult gyertya, vagy FÜFTölő lehulló parazsa lehetett.
Aznap éjszakát a szomszédban töltötte. Másnap elkeseredetten kotorászott az üszkös romok között, de semmi használhatót nem talált. Szerencsére a polgármester szerzett neki fedelet, a feje fölé egy faluszéli, komfort nélküli, elhagyott, megroggyant házban.
Egyhangúan teltek a napjai. A munkahelyén a szeretett 424-eseket felváltották a diesel mozdonyok, oda lett a varázs. Otthagyta a munkáját, segélyekből élt, egyre lejjebb süllyedt.
Két régi iszákos támasztotta a pultot a kocsmában. Az ötödik nagyfröccsnél tartottak, amikor megszólal az egyik:
- Hallottad mi történt a szomszédommal?
- Melyikkel?
- Hát a Barabással. Tudod mennyit veszekedtünk vele, hogy mindem vackot elégetett a kályhájában, és állandóan nekünk kellett a bűzt szaglászni. A gyereknek feltűnt, hogy napok óta tiszta a levegő, átment, hogy megnézze, mi van vele. Ott találta az ágyában beöltözve az összes ruhájába, három takaróval betakarva, mégis megfagyott szegény. Nagyon bánt, hogy nem figyeltünk rá egy kicsit jobban, rendes ember volt.
Észre kellett volna venni, hogy nem FÜSTöl a kéménye…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése