Gumicsont

Alfréd, a családi kutya, születésnapjára kapott egy gumicsontot. Nagyon boldog volt vele, mindenhová magával cipelte, fél szemét állandóan rajta tartotta, nehogy lába keljen.  Jó ideig nem is volt probléma, senki nem pályázott a féltett kincsre. Egyik nap, gumibugyis, a család kedvence arra négykézlábazott, megakadt a szeme az érdekes valamin. Éppen a nehéz, fogzási időszakát élte, és ezért mindent a szájába gyömöszölt. Így járt a gumicsont is. Alfréd lemerevedett, amikor meglátta a szörnyűséget. Mindenféle trükkel próbálta visszaszerezni kedvencét, de nem sikerült. Teljes letargiába esett, csak ténfergett a lakásban. A gazdáék átlátták az áldatlan állapotot és kapott másikat. De ez egész más volt, mint az első: nem kék volt, hanem rózsaszín, rövidebbek voltak rajta a kiálló bütykök, és más volt a formája is. Nem tudta megszokni és sóvárogva áhítozott a régi után. Sajnos, az új tulajdonos éberen vigyázta az ebül szerzett értéket, éjszaka azzal aludt. Alfréd várta a megfelelő pillanatot, amikor újra keblére ölelheti a rég áhítottat. Egy viharos éjszakán aztán elérkezett az ő ideje. A törpe ágyából, földre pottyant kék. Alfréd villámgyorsan cselekedett: felkapta, és iszkiri ki vele a kutyaajtón, - nem törődve a viharral, amitől más esetben nagyon félt -, és a kert legtávolabbi sarkában elásta. Csatakosan, de boldogan ért vissza, azonnal mély álomba merült.

Másnap iszonyú bömbölésre ébredt, felfedezést nyert a bűntény. Az egész család az elveszettet kereste. Ártatlan képpel segített a felderítésben, aminek a végkifejlete eredménytelen lett. A gazda gyanús szemekkel vizslatta, de bizonyíték híján felmentést kapott. Azzal azonban tisztában volt, hogy soha nem kerülhet szem elé a visszaszerzett. Esténként kilopózott, kiásta, magához öleltem és visszatemette a szerettet. A házba is visszatért a béke, ugyanis a gumibugyis megtalálta rózsaszínt és vele vigasztalódott. Alfréd közömbösen vette tudomásul az új helyzetet, rózsaszín nem lopta be magát a szívébe, és különben is kék ott várja kinn a titkos helyükön.

Az idő homokórája sokszor árfordult. Alfréd megöregedett és egy szép nap elhagyta a Földi világot. Ezalatt gumibugyis felcseperedett és már kiserkent a bajsza. A házhoz, új őrző érkezett, Bambula személyében. Réveteg tekintetű, de jó szándékú és lelkiismeretes kutya volt, aki becsületesen ellátta a ház körüli teendőket. Egyik járőrözése során, egy régi szagot fogott, ásni kezdett.

A felnőtt, kerti padon ücsörgött éppen és figyelte a lehulló sárga diófa leveleket. Egyszer csak megjelent Bambula, letett elé valamit, majd a pad mellé feküdt, és lábaira fektette az állát.

Felemelte, nézegette letisztogatta. Feltörtek az emlékek és az, amikor sokszor mesélték neki, hogy ragaszkodott kiskorában egy gumicsonthoz, ami rejtélyes módon eltűnt. - Ez lenne az? – mosolyodott el.

Eldobta, azzal a szándékkal, hogy Bambula majd visszahozza. De vagy nem játszott kiskorában ilyet, vagy nem értette a szándékot, mert a kutya, épphogy csak felpislantott és máris elfoglalta előző pozícióját. Így hát maga ment érte és bevitte a házba. Szépen letisztogatta, szinte újszerű állapotban volt, sehol egy karcolás, vagy rágásnyom.

Nemsokára ösvénye elvezette a szülői háztól. Ö, és kék saját életbe kezdtek. Újságíró lett, de épphogy megélt belőle, mert nem volt hajlandó eladni magát a könnyű pénzszerzés oltárán. Kék főhelyet kapott íróasztalán a kenyérkereső laptopja mellett. Amolyan tényfeltáró újságíró lett, aki próbálta leleplezni a „kollégái” által bedobált gumicsontok mögötti valóságot…