2018. június 24., vasárnap

Alma a fájától...20.


Folytatjuk a sorozatot, amelyben ismert zenészek gyermekei között keressük azokat akik örökölték a zeni tehetséget. Ma Bob Marley és fia ZiggyMarley kerül sorra.

Bob Marley

Bob Marley (eredeti neve: Robert Nesta Marley) 1945-ben született jamaicai énekes, dalszerző, polgárjogi harcos. Minden idők legismertebb teggae előadója, neki köszönheti a világ, hogy ismertté vélt ez a stílus. Apja brit származású volt anyja pedig jamaicai, így félvérként állandó támadásoknak volt kitéve. Ebben a korszakában alakult ki nála a testi és lelki erejét. amely később dalszövegeiben is felbukkan. Fiatalkori barátságainak köszönheti, hogy zenész lett belőle, és velük megalapította a Wailers nevű együttest. 1964-ben már jamaicai toplistások voltak. 1973-ban piacra dobott lemezük által váltak világhírűvé, és elindították Amerika és világ körüli ismertségét. 1981-nem Floridában 36 éves korában végzett vele a gyilkos kór.



Bob Marley - No Women No Cry

Ziggy Marley

Ziggy Marley 1968-ban született, jamaicai zenész, a reggae ikonjának Bob Marley-nek legidősebb fia. Rendszeresen részt vett apja koncertjein, így adott volt a zenei alap. 1979-ben saját bandát alapított testvéreivel Melody Makers néven. Apja halála után többször helyettesítette őt a Watlers zenekarban koncerteken és lemezfelvétel alkalmával. Közben tovább építgette zenekara karrierjét, amely 1988-ban Grammy-díjíg röpítette, 

Ziggy Marles & The Melody Makers - Tomorrow People

Apa és fia

Ziggy & Bon Marley

Családi együttzenélés

Ziggy, Julian, Damian, Stephen & Ky-Mami

Bob Marley-nek nyolc gyermeke született. Mindegyikük vérében ott volt a reggae, de igazán a legidősebb Ziggy lett ismert. Van így, hogy az almafa meghozza termését, de némelyikük messzebb gurul a fától.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése