Morzsám...

 

Az öreg orgona büszkén feszített a templomban. Virágvasárnap volt, őt is szépen feldíszítették, sípjait szépen kifényesítették. A kántor a közelgő ünnepre készülve, naponta meglátogatta és gyakorolta az egyházi dalokat. Szerette a kántort, mert mindig tisztelettel bánt vele, érzékeny ujjakkal érintette a billentyűit, mindig levette a cipőjét, ha meg kellett szólaltatni a basszus regisztereit. A kántor szívesen beszélgetett vele, mint egy igaz jóbarát, ismerte ennek a férfinak minden rejtett gondolatát, érzelmeit. Az ünnep előtti este a kántor befejezte a gyakorlást. Felvette cipőjét és távozni készült. A kivezető apró ajtót kinyitva, még egyszer visszafordult és inkább csak maga elé dünnyögte:

Holnap lesz a mi utolsó közös fellépésünk. A püspökségtől kaptunk egy új korszerű orgonát, ami állítólag jobban szól, könnyebb működtetni, mert minden elektronizált a belsejében. Én nem hiszek benne, de haladni kell a korral

Sajnálom öreg barátom…- azzal kilépett az ajtón és csendben behúzta maga után.

A templom fényei kihunytak, csak az apró mécsesek lámpásai imbolyogtak a nagy üreségben…

Xaver VarnusS Plays Bach's Toccata & Fugue