2022. július 28., csütörtök

Morzsám...

 


A sánta kutyák futóversenyt rendeztek, amelyre meghívót kapott a HEE a Hazug Embere Egyesülete is. A rendezvény fő célja az volt, hogy igazságot tegyenek egy közmondás ügyében, amely szerint a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Az esemény fő védnökei a Kecskeréti Állatotthon, és az Emberi Jogok Európai Bírósága volt.

A startpisztoly eldördülése után rögtön Háry János került az élre, de a táv felénél kifulladt és Háromlábú Edömér a vadászkopó vette át a vezetést. A verseny kétharmadánál felváltva törtek az élre a versenyzők. Az utolsó métereknél még nem lehetett tudni, hogy ki lesz a befutó. A versenyt célfotó döntötte el, a nyertes Tacsi Barnabás lett, akinek két hátsó lábát csapda nyomorította meg. A HEE óvást nyújtott be, mert szerintük szabálytalan az, hogy Barnabás a lábait helyettesítő kerekekkel versenyzett. A fellebbezést elutasította a versenybíró, akinek érdeke fűződött ahhoz, hogy a közmondás igaznak bizonyuljon, hiszen rokonságban állt a Szólás-Mondás Gyár vezetőjével…


The Ventures "Walk Don't Run"

T


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése