Itt a hétvége, nyit a blueskocsma. E heti vendégünk The Climate Stripes.
The Climate Stripes
A Climate Stripes az észak-manchesteri székhelyű The Climate Stripes egy vadonatúj, TELJESEN EREDETI rock/blues/indie banda, melynek tagjai:
Mark James Ross (ének / gitár / billentyűk
Pete Moran (ének / basszusgitár / zongora)
Tony Fitzgerald (dobok és ütőhangszerek)
Mark nagy tapasztalattal rendelkező zenész, dalszerző és producer, aki a banda első debütáló albumának megírásáért, felvételéért és gyártásáért felelős.
A professzionális színtéren sok éve eltöltött Pete Moran tapasztalt basszusgitáros, billentyűs és énekes, aki egyedülálló energiát visz a zenekar élő fellépésébe.
A felállás teljessé tételeként Tony Fitzgerald egy hihetetlenül ötletes dobos, aki egyedi stílusát minden fellépéshez hozza, a jazz és a funk alkalmankénti virágzását a legegyszerűbb, erővezérelt backbeatekkel párosítva.
A Simon Gibson által az Abbey Roadon gyönyörűen masterelt DEBUT blues és rock riffek és elgondolkodtató dalszövegek összetett változatát alkalmazza az emberi élmény ünneplésére.
Az albumot nyitó Invisible az óra emberével állítja fel a színt; egy idősödő hippi egy ócska bárban, akit a fiatalság zsarnoksága lecsökkent, whiskyt szoptat, és nehezményezi, hogy éveinek előrehaladtával teljesen láthatatlanná válik. Mégis, a bánat ellenére, ahogy a kreditek gördülnek, hősünknek mégis sikerül kilépnie a csinos hölggyel a bárban. Menő mi? (De vajon valódi volt? Valódi volt? Aztán ha senki sem lát, nem számít? )
A pentaton skála egyik végén a The Road , a Come Home és a Why Did You Leave Me talán csak egyszerű szerelmes dalok, míg a Long Time Old sóvárgva a szerelem természetén töpreng. ( A Too Late For Lies egy kisebb elterelés a blues/rock-ről a reggae-re, emlékeztetve mindannyiunkat, hogy ne várjunk túl sokat, hogy megtörténjen a szerelem). A másiknál reméljük, hogy a Light As A Feather (Jenny's Song) enyhén felemelő szám lesz, annak ellenére, hogy a halandóság természetét magába szívja.
A No Revolution egy bocsánatkérően elszórt tisztelgés John Lennon és Yoko Ono előtt, visszaemlékezve a 60-as évek (ártatlan?) forradalmi ígéretére, valamint az 1980. december 8-i szörnyűséges eseményekre. A Dakota Building hírhedtével kezdve, egy rádióriportot tartalmaz egy helyi New York-i állomástól azon a végzetes napon, amely mindenkit (egy bizonyos életkorban) emlékeztet arra, hogy hol volt, amikor ők is hallották a hírt.
Aztán, ha figyelembe vesszük Lennon kissé kétértelmű nézeteit a politikai forradalom érvényességéről (" számíts be/ki "?), van néhány szakértelem nélkül rejtett utalás a "Munkásosztály hősének" nihilizmusára. A lényeg az, hogy legyen szó Jézus Krisztusról vagy John Lennonról, a korszakok során az ilyen léptékű hírnevet gyakran féltékeny erőszak kíséri. És mégis, ahogy az utolsó erő akkord is elhalványul, és nem hajlandó meghajolni a pesszimizmus előtt, a dalszövegek az 'Imagine' időtlen optimizmusát is ünneplik... hát... ez elég jó volt nekünk.
A Flesh & Blood talán a legélesebben vizsgálja a modern életben mindenhol előforduló nőgyűlöleteket; a pornográfiától a szervezett vallásig (a Beatle-anorákok ott is észrevehetnek néhány Lennon-utalást).
És végül, de nem utolsósorban, az album többi része mögött meghúzódó időtlen koncepciókkal csillogva, de határozottan beleütközve, a Look Under That Rock arra kér bennünket, hogy képzeljük el a zenekart száz év múlva, mint elektro-portált avatárokat az albumukra.
A következő felvételeket hallhatjuk:
01 - Invisible (00:03:46)
02 - Come Home (00:03:29)
03 - Too Late for Lies (00:04:08)
04 - Why Did You Leave Me (00:03:51)
05 - Long Time Old (00:03:56)
06 - No Revolution (00:05:23)
07 - The Road (00:05:12)
08 - Flesh and Blood (00:04:41)
09 - Light as a Feather (Jenny's Song) (00:04:25)
10 - Look Under That Rock (00:03:24)
Letölthető /link/:
Kedvcsináló:
The Climate Stripes - Flesh and Blood
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése